ZÖLDÖVEZET

Szeptember 22-én nagy örömmel láttuk vendégül Etyeken a Zöldövezet című tanulmányút résztvevőit.

A programot a Tempus Közalapítvány ifjúsági csoportja szervezte, és a fiatalokkal foglalkozó szakemberek mellett más oktatási szektor képviselői is csatlakoztak hozzá.

 

A látogatás célja az volt, hogy a résztvevők olyan jó gyakorlatokat ismerjenek meg, ahol a környezettudatosság kiemelt szerepet kap a szervezetek mindennapi működésében.

A kétnapos esemény egyik napján vidéki szervezetek mutatkoztak be (Nyitott Kert Alapítvány és Szatyor Egyesület), a második napon pedig fővárosi kezdeményezésekkel (Bolygó és Recreativity) ismerkedhettek meg a résztvevők.

Ez a két nap sokszínű és intenzív programot kínált, a szervezetek megismerése mellett a csoport közösen elmélyült a GreenComp keretrendszer megismerésében, és bőven akadt alkalom módszertani tapasztalatok megosztására is.

 

Bízunk benne, hogy az etyeki látogatás során bemutatott gyakorlatokból a résztvevők olyan ötleteket és inspirációkat visznek magukkal, amelyeket szívesen építenek be saját életükbe vagy szakmai munkájukba.