Mit tehet egy átlag ember a saját talajának az egészségéért?
Én ezt fel szoktam fűzni egy nagyon egyszerű elvrendszer köré, ugyanis nekem az a tapasztalatom, hogy a szamárvezetők jól működnek. Ha ezt a néhány alapelvet észben tartjuk, akkor onnantól kezdve tudunk megfelelő döntéseket hozni. Hasonlóan a permakultúrához, ahol 12 alapelv van, és ezek mindig ott vannak, mint egy iránymutatás.
A talajban ez úgy van, hogy az egyik legfontosabb, hogy ismerjük a környezetünket, a kontextust. Ismerjük, hogy hol vagyunk, milyen talajtípus van ott? Milyen növényeket képes ez a rendszer támogatni? Gyakran hajlamosak vagyunk arra, hogy megerőszakoljuk a rendszert, és olyan növényeket próbálunk oda betelepíteni, amik ott nincsenek jól. Amik nem tudnak ott megmaradni, mert túl kevés a csapadék, mert túl meleg van. Azt is kell néznünk, hogy ha változik a klíma, akkor hogyan hogyan tudunk mi a klímával együtt adaptálódni. Pl. a Talajmegújító Gazdák Egyesületéből az egyik gazdatárs közel 100 hektáron telepít az új klímának megfelelő csonthéjas és gyümölcstermő fákat (pekándió, oliva, berkenye - amik az új, változó klímához jobban tudnak adaptálódni.) Ugyanez a helyzet a kiskertünkben is igaz. A kontextus nagyon fontos. Nézzünk körül a környéken, hogy mik azok a növények, amik jól érzik magukat.
Tanítom a talajvizsgálatot, amikor megnézzük, hogy milyen a talajnak a morzsalékossága, a szerkezete, a gyökerek, a giliszták mennyisége, hogyan tudja a talaj befogadni a vizet. Ezt érdemes felmérni, és számításba venni a döntéseinknél.
Nagyon fontos alapelv, hogy a talaj bolygatását minimalizáljuk. Létezik fizikai, kémiai és biológiai bolygatás.
A fizikai bolygatás egy elképesztően nagy horderejű dolog. Az elődeinknek nem volt más eszköze, mint a kaparóbot, az ökör húzta eke, nem voltak vegyszereik, és mégis olyan végzetes pusztítást tudtak létrehozni, aminek civilizációk bukása lett az eredménye. A talaj fizikai bolygatását a lehető legnagyobb mértékben el kell kerülni. Ezt egy kiskertben hogyan tudjuk végrehajtani? Akár a lasagne-mulcsokkal, ahol rétegesen takarjuk a talajt, élelmet biztosítunk a növénynek és a talajlakó élőlényeknek is, hogy a talaj lazításának a feladatát ők végezzék el. Ott van Gyulai Ivánnak a mélymulcsos megoldása, ami, hogyha megfelelő nyersanyag áll rendelkezésre, akkor egy zseniális megoldás.
Át kell gondolni, hogy mennyi vizem van? Van-e elég mennyiségű víz öntözésre. A mulcsnak a mennyiségét az is meghatározza, hogy mennyire tudunk azt a mulcsot átnedvesíteni. Ha nagyon vastagon mulcsozok és nem öntözök, akkor könnyen lehet, hogy sosem éri el a nedvesség a talajt. Ennek ellenére mégis fedve kell hogy maradjon a talaj, és ez egy következő elv.
A talaj mindig legyen takarva. Lehet élő takarás, elhalt szervesanyaggal takarás, nejlon fóliával takarunk egy darabig - kiírtjuk vele az évelő gyomokat. Van aki így termeszt nagyobb mennyiségben zöldséget, hogy egy állandó agrofóliás takarást biztosít. Viszont ezt minden évben felszedi és alá komposztot helyez el, hogy a talajéletnek is adjon táplálékot. Ez nem egy ideális dolog, de mégis egy vegyszermentes megoldás.
Az is egy nagyon fontos dolog az előző elvhez kapcsolódóan, hogy miként tudjuk az ökoszisztéma szolgáltatásait úgy kihasználni, hogy ne kelljen vegyszert alkalmazni. Ez egy kiskertben könnyebben megoldható. Az számomra teljesen elfogadhatatlan, hogy valaki egy kiskertben vegyszerez. Nagyüzemű mezőgazdaságban már más a helyzet, mert ott sokkal komolyabb kérdéseket kell mérlegelni. Itt is a vegyszerhazsnálat elhagyására, vagy minimálisra csökkentésére kell törekedni. Itt azonban gyakran felmerül a kérdés: Mit választunk, hogy valamennyi vegyszert használunk, de hagyjuk a talajt, hogy regenerálódjon vagy azt hogy állandóan mechanikai módon bolygatjuk. Ha hosszútávon nézzük, akkor a mechanikai bolygatás a legkártékonyabb. Ha vegyszermentesen nincs mit enni, akkor rosszabbul járunk, mint hogyha valamennyire vegyszeresen van mit enni. Ezek szerintem kardinális kérdések és korántsem olyan egyszerűek, mint amilyennek első látásra tűnnek.
Mindig legyen élő gyökérzet az év 365 napjában. Ezt nem biztos, hogy minden körülmények között meg tudunk csinálni. Egy kiskertben kérdés, hogy tudunk-e élő mulcsot alkalmazni a sorközök között? Télire tudunk-e takarónövényt használni, ami a téli időszakban is biztosítja a gyökérfolytonosságot, hogy a mikroorganizmusoknak legyen hol élni. Ha nincs egész évben, akkor legyen a lehető leghosszabb ideig. Vessünk el még augusztusban spenótot, vessünk el rukkolát, salátát, zöldborsót. Ezek között számos olyan van, ami áttelel, és még csemegézni is tudunk róla. Ha nem magát a termést, akkor a fiatal hajtásait, virágát salátába keverve tudjuk biztosítani az extra téli tápanyagot, extra életet (pláne mosatlanul, ha vegyszermentes), amire a téli időszakban kifejezetten szükségünk van. Ez is egy megoldás.
Törekedjünk a diverzitásra, minél sokfélébb legyen a rendszer. Változatos vetésforgót használjunk. Ültessünk a sorokba egymás mellé különféle növényeket. Vannak növénytársítások - van aki szerint jól működnek, van aki szerint kevésbé. Legyenek virágok a sávokban. Nézzük meg a növények gyökerének a formáit, hogy ne vetélkedjenek egymással. Egy karógyökerű mellé könnyen ültethetünk egy bolytosabb gyökerű növényt. Minél közelebb tudjuk őket egymáshoz ültetni, minél jobban takarják a talajt, annál kisebb a gyomnyomás.
Nagyon fontos a diverzitás szempontjából, az állatok integrálása a rendszerbe - ami már egy következő pont. Rakjunk ki madárodukat, hogy a környékbeli madarak nálunk költsenek, nálunk kakiljanak. Hozzánk hozzák be a foszfort, a trágyát, amit képesek biztosítani. Tudjuk-e birkával legeltetni a gyepet? Hogyan tudjuk a beporzó, ragadozó rovarokat bevonzani? Mi az, amit a fürkészdarázs szeret? Az édesköményt például. Legyenek ilyen növények a kertünkben, amik bevonzák ezeket az élőlényeket. Figyeljük meg, hogy mennyire vannak különféle szabad szemmel látható állatok? Hány féle pókot, szöcskét, hangyát, fülbemászót látunk? Ezek mind-mind azt mutatják, hogy ez a rendszer élettől duzzad. Ássunk egy ásónyomnyi talajt, és számoljuk meg benne a gilisztákat. Nyolcnál többet látunk? Esetleg huszat látunk? Akkor lehetünk elégedettek és dőlhetünk hátra, ha hemzsegnek a giliszták a talajunkban.
Összefoglalásul:
- ismerjük a környezetünket
- fejezzük be, vagy minimalizáljuk a bolygatást (kémiai, fizikai biológiai bolygatást)
- mindig legyen takarva a talaj
- mindig legyen élő gyökérzet a talajban
- legyen diverzitás a talajban
- integráljunk állatokat a rendszerbe
Ennek a hat elvnek a mentén keressük meg azokat a technikákat, amik nálunk, a saját kertünkben működőképesek.
Hogyan komposztáljunk?
A komposztnak az alfája és omegája az, hogy ha kiskerti állandóan képződő anyagot használunk, akkor azt meg kell különböztetnünk attól, mint amikor egy komposzt rendszert rakunk össze. Ilyenkor ezt egyszer összerakjuk és ebből egy nagyobb mennyiségű komposztot tudunk előállítani. Erre is megvannak a különféle technikák.
Nagy mennyiségű komposzt előállítására én tanítani szoktam a termo-komposztálást és kétféle statikus komposztálást.
A termokomposztot állandóan forgatni kell, ellenőrizni kell a hőmérsékletet és nedvességtartalmat. Ezt egy meghatározott rendszer szerint nedvesítjük és forgatjuk. Gyorsan lehet vele nagy mennyiségű és jó minőségű komposztot előállítani. Ebből 3-6 hónap múlva lesz komposzt.
A statikus módszerben nincs forgatás, aminek 9-15 hónap az érési ideje, alapanyagtól függően, a levegőztetésen alapul.
Létezik egy hibrid módszer is, amikor úgy rakjuk össze, hogy jól tudjon levegőzni, de menet közben megforgatjuk. Ez a prizmás komposzt.
A konyhai és kerti maradékok komposztálánál a legfontosabbak:
- Ketrecben komposztáljunk, ne műanyagban. Pontheggesztett kerítésdrótból készítsünk egy 1 méter átmérőjű ketrecet. 2-3 ponton fogassuk meg, így nagyon könnyen mozgatható és jól levegőzik. Ez a legegyszerűbb a megoldás.
- Ökölszabály, hogy ha van egy vödrünk, amiben a konyhában gyűjtjük a maradékot, akkor ehhez hozzáadunk háromszoros mennyiségű nagy széntartalmú anyagot. Ehhez mindig legyen otthon lomb vagy szalma vagy faapríték, amivel be tudjuk takarni a konyhai maradékot (összegyűjtve, bezsákolva, esőtől védett helyen, hogy ne bomoljon le). A fűkaszálék azért nem ideális, mert magas a nitrogéntartalma, ami a konyhai maradékkal megegyező. Ott rothadás indulhat meg, amit szeretnénk elkerülni. Ezt nagy széntartalmú anyag hozzáadásával és elegendő mennyiségű levegővel tudjuk elérni. A kaszálékhoz kell ugyanannyi avar vagy széna, hogy az is jól tudjon bomolni. Ezt időről időről locsolgatjuk. Ha megtelik a ketrec, akkor egyszer megforgatjuk, megnézzük az állapotát. Kell-e hozzáadni valamit? Ekkor ez kerüljön egy másik ketrecbe át, locsoljuk be, és innentől kezdve már nem adunk hozzá semmit. Szépen megérik és tökéletesen, egyenletesen érett komposztom lesz. Ez ilyen egyszerű. Ezt általában 1,5 órás előadás és egy gyakorlat alkalmával tanítom. Részleteiben elmagyarázom, hogy milyen folyamatai vannak, mitől büdösödik. Azt szoktam tapasztalni, hogy ha megértik az emberek a miérteket, akkor már nagyon egyszerűnek tűnik a komposztálás, és felteszik magunknak a kérdést, hogy eddig miért nem így csinálták? 1:3 arány, ennyi az egész. És ez azért van így, mert azokat a mikroorganizmusokat, akik a komposztot előállítják, jól kell tartanunk. A számukra megfelelő környezet biztosításával készül a komposzt. Ugyanarra van szükségük, mint nekünk. Vízre, levegőre, ételre és társaságra, jó hőmérsékletre. A környezeti feltételeik legyenek adottak, lehessen szaporodni, és sikeres lesz a komposztálásunk. “ Vig Vitália, TerraVitka